Kettős képek felvétele oly módon, hogy együttes látványuk a nézőben a térszerűség
és mélység érzetét keltse.
térhatású fényképezés
(3-D, háromdimenziós fényképezés, kétlencsés fényképezőgépek)
Kettős képek felvétele oly módon, hogy együttes látványuk a nézőben a térszerűség
és mélység érzetét keltse.
A képen egy egyszerű 3-D dianéző látható.
Az 1845-től fokozatosan kifejlesztett alapelv szerint a képpárt két, egymástól
65 mm távolságra levő lencsével kell
lefényképezni. Ez a két emberi szem
átlagos távolsága. Az elkészült képet olyan szerkezettel kell nézni, amely a
két szemnek csak a megfelelő jobb vagy bal szemes felvételt engedi látni.
A képen
a marsjáróról készült térhatású felvétel látható, amely kék-piros szemüveggel
nézve térhatású.
A kétlencsés fényképezőgépek képesek olyan színes felvételpárok létrehozására,
amelyek összeszerelés után egységes képekként nézhetők; más esetben a felvételek
nagyközönségnek is bemutathatóvá válnak két, egymással derékszöget bezáró, polarizáló
szűrővel ellátott vetítő segítségével. A két képet ilyenkor egymásra vetítik
egy fémbevonatú vászonra, a nézők pedig a vetítőkészülékeknek megfelelő polarizáló
szűrős szemüveget viselnek és így mindkét szem a neki megfelelő képet látja.
A háromdimenziós mozgókép ugyancsak
a két szem eltérő látóterére épül, a jobb és bal szem által látott kép vagy
külön filmszalagra, vagy egy széles filmszalag két felére kerül. A fekete-fehér
film anaglif képpárokkal dolgozott. A színes filmek viszont a polarizált
vetítést és nézést alkalmazzák.
A monokróm álló- és mozgóképek holográf megoldásai a tudományos életben és a technikában is egyre nagyobb jelentőséget nyernek.
Ugyanaz a hologram különböző nézőpontból nézve más-más képet ad.
