(1877-1956)
angol Nobel-díjas (1921) kémikus. 1900-ban befejezi kémia tanulmányait Oxfordban. A montreali McGill Egyetemen Rutherford asszisztense lesz.
1902-ben Londonba kerül és Ramsay-vel kutat együtt.
1902-ben a radioaktív anyagok vizsgálata során Rutherforddal arra a következtetésre jutnak, hogy a sugárzás atomátalakulással jár. Bevezetik a felezési idő fogalmát.
1903-ban igazolja, hogy a radon bomlásának végterméke hélium, de ezt még nem azonosítja az alfa-részecskével. Rutherford és ő kimondják, hogy a radioaktivitás nem más, mint az elemek atomjainak önmaguktól való átalakulása. Az átalakulások pedig csak statisztikusan értelmezhetőek, azaz azt nem lehet pontosan megjósolni, hogy mikor melyik atom bomlik el, de nagyszámú atomnak hosszú időn át történő megfigyelési eredményei már egyértelmű törvényekbe rögzíthetők.
1904ben a Glasgow-i Egyetem professzora lesz.
1910-ben a Királyi Társaság tagjává választja.
1911-ben bevezeti az izotóp kifejezést az azonos kémiai sajátosságot mutató, de különböző tömegszámú elemekre. (iszosz, gör.= azonos; toposz, gör.= hely) Soddy az izotópok létezését a radioaktivitással kapcsolatban vezette be. Nyitott maradt az a kérdés, hogy nem radioaktív elemeknél is fordulnak - e elő ilyenek?
1912-ben rájön arra, hogy a radioaktív elemek átalakulásai bomlási sorokba rendezhetők, és összeállít három bomlási sort. Megállapítja, hogy az alfasugárzásnál minden esetben kettővel csökken a rendszám, néggyel a tömegszám.
1914-ben az Aberdeeni Egyetem kémia professzora lesz
1913-ben Fajans eredményeivel egybevetve megszületik a Fajans - Soddy izotóp-eltolódási szabály.
1919-ben Oxfordi professzor lesz
1921ben Nobel-díjat kap a radioaktív anyagok kémiája terén elért eredményeiért, és az izotópok keletkezésének és sajátosságainak vizsgálataiért
1936-ban nyugdíjba vonul.