1-4 km-rel emelkednek a környező tenger-aljzat szintje fölé az egész Földre kiterjedő, összefüggő, a tengerfenék 35%-át kitevő, több mint 80.000 km hosszú hegység-rendszert alkotnak.
Szélességük 2000-4000 km, a hegygerincek átlagos magassága kb 2500 m; a magasság
a gerinctől távolodva csökken, s a felszínük belesimul a tengerfenékbe. Gerincvonulatukat (hosszanti tengelyüket) vetődések szabdalják fel, amelyek szeizmikusan aktívak, bennük gyakoriak a kis erősségű földrengések.
Legismertebb közülük a Közép-Atlanti-hátság, amelyet gerincvonulatokra és lejtős területekre osztanak fel. A gerincvonulat részei az erősen összetöredezett fennsíkok (platók) és hegyek, valamint a hasadékvölgy (rift); az utóbbi a hátság tengelyvonalán húzódik végig, 25-50 km széles, és a környező hegynél 1-2 km-rel mélyebb; a tengerfenéktől a fennsíkig lépcsőzetesen emelkedő hegyoldali terület a lejtő; ennek meredekség (lejtési százaléka) átlagosan 1:100 nagyságrendű.
A Kelet-Csendes-óceáni-küszöb széles, kevésbé meredek (lejtése 1: 500) gerincvonalában nem húzódik végig a Közép-Atlanti-hátságra jellemző hasadékvölgy.
A mélytengeri lépcsők (küszöbök) a tengerfenékről több száz méterre kiemelkedő, nagy kiterjedésű képződmények. Szeizmikus aktivitást általában nem mutatnak; ilyenek pl. a Kilencvenes-hátság az Indiai-óceánban, a Shatsky-küszöb Csendes-óceánban vagy a Jan Mayen-hátság az Atlanti-óceán Északi részén.