horizontális koordinátarendszer
(topocentrikushorizontális koordinátarendszer, geocentrikus horizontális koordinátarendszer, valódi horizont)
A horizontális koordinátarendszerben a csillagok koordinátái függnek
a földrajzi helytől és időben is változnak.
A legegyszerűbb rendszer, mely lehet topocentrikus vagy geocentrikus.
Az egyik
irányt a horizont mentén mérik déltől
nyugati irányba 0-360 fokig, ez az azimut,
a másik irányt pedig erre merőlegesen, -90 - +90 fokig, ez a magasság.
A +90 fok magasságú helyet zenitnek nevezzük (ez van a fejünk felett), ennek
az ellenpontja pedig a nadír (-90 fok).
A topocentrikus rendszerben az úgynevezett valódi horizontot használják, ami definíció szerint a megfigyelő helyén, a Föld felszínén levő P ponton áthaladó, a függőón irányára merőleges sík.
A geocentrikus verzióban a horizont definíciójában levő P pont a Föld középpontja.
A csillagoknak a két rendszerben mért koordinátái közt nincs észlelhető különbség,
de közeli objektumokra már mérhető lehet az eltérés.
Mérni viszont csak topocentrikusan tudunk, a geocentrikusra át
kell számolni.
A horizontális koordinátarendszerben a csillagok koordinátái függnek
a földrajzi helytől és időben is változnak. Ezért csak kevés területen lehet
jól használni.
Általában szabadszemes megfigyeléseknél egy gyors lefutású jelenség (pl. meteor,
sarki fény, műhold)
helyét leggyorsabban a horizontális rendszerben lehet meghatározni, amit
a hely és időpont ismeretében utólag át lehet váltani, ha szükséges.
A földrajzi hely különbsége okozta koordináta-különbség felhasználható meteorok
vagy műholdak magasságának mérésére háromszögeléssel.
A csillagképek bemutatásánál is hasznos lehet a rendszer.
A tudományos megfigyelésekhez szükséges egy olyan rendszer, ahol a csillagok
koordinátái hosszú időn át állandóak, mivel a csillagok száma meghaladja minden
más égitestét, és nagy távolságuk miatt egymáshoz képest nem mozdulnak el, ezért
hozzájuk lehet minden más jelenséget is viszonyítani. Ehhez az ekvatoriális koordinátarendszert alkalmazzák.