(1873 - 1964) Nobel-díjas német-svéd kémikus. Augsburgban, Németországban született.
A Berlini Egyetemen szerzett diplomát.
1897-től Svante Arrhenius asszisztenseként dolgozott a Stockholmi Egyetemen.
1899-1900-ban oktatott a Stockholmi Egyetemen, nyaranta Jacobus Henricus van ’t Hoff munkatársa volt Berlinben.
1902-ben svéd állampolgár lett. Munkássága kezdetén szervetlen katalizátorokkal foglalkozott, de érdeklődése a szerves kémia felé fordult, azon belül a fermentációs enzimekkel foglalkozott.
Sikerült izolálnia a cukrot, foszfátot és purinbázist tartalmazó, bonyolult szerkezetű koenzimet. Nikotinamidot talált a koenzimben és végül felfedezte, hogy a koenzim kémiailag nikotinamid-adenin-dinukleotid (NAD).
Munkáját részben a feleségével közösen végezte, aki az első tudományos doktorátust elérő svéd nő volt.
1906-ban a Stockholmi Egyetem általános és szerves kémiai professzora lett.
Az első világháborúban a német hadsereg 1916-17 telén Törökországba küldte az ottani alkoholtermelés elősegítésére.
1929-ben az egyetem Vitamin Intézetének és Biokémiai Intézetének igazgatója lett.
1929-ben megosztott kémiai Nobel-díjat kapott "a cukor erjedés és az erjesztő enzimek tanulmányozásáért".
1941-ben visszavonult az oktatástól, de kutatásait folytatta.