Mikrohullámú sütő, avagy az első számú közellenség

Rendszeresen kapok mindenféle idióta körleveleket. (Ha ezeknek csak a 10%-a igaz lenne, már rég kipusztult volna az emberiség!)
Vannak köztük gyakran visszaérő témák. (Például legalább kétévente akkorának kellene látni a Marsot, mint a Holdat és már többször is kipusztított minket a Nibiru nevű nem látező bolygó, csak nem vettük észre.)

A visszaérő témák között említhetők a mikrohullámú sütő kártékony hatásairól szóló írások is. (Biztosan a rezsólobbi terjeszti ezeket.)
Szóval, aki mikrohullámú sütőben melegít az előbb utóbb el fog pusztulni nyomorultul. Rákot kap a degenerált molekuláktól és nem csiráznak ki a magjai... (Egyébként egy atom elektronpályái, lehetnek degeneráltak, de itt vélhetően nem erre gondoltak.)

 

A legutóbbi körlevél egybegyűjtve tartalmazza az összes, szerinte káros hatást.

1. Azt, hogy nem szabad műanyag edényben a mikróban melegíteni, már többször, több helyről hallottam és van benne némi igazság, de azért így egy az egyben ezt nem merném kijelenteni.
Létezik vagy úgy akárhányféle műanyag.
Ezek egy része helyből alkalmatlan élelmiszertárolásra.
Vannak köztük olyanok, amelyek nem bírják a meleget, ezért nem célszerű melegíteni bennük.
Vannak viszont olyanok, amelyeket kifejezetten olyan célra gyártanak, ami alkalmassá teszi mikrohullámú sütőben történő melegítésre.

2. "A mikrohullámú sütőben a műanyagból dioxin keletkezik, ami rákkeltő."
A dioxin tényleg rákkeltő, de meglepne, ha ez így általában igaz lenne.
A PVC égésekor, illetve a keletkező füstgáz lehűlésekor keletkezhet dioxin. Nagyon meglepne viszont, ha például a polietilénből valaki dioxint tudna előállítani mikrohullámú sütőben. Szerintem ez zsírral keverve (ahogyan írták) sem következik be.

3. "A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében, hanem előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a szervezetén belül a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák előkapuja …" (Gondolom előszobát akartak írni, de ez lényegtelen.)
Milyen molekulái? Úgy általában ez azért biztosan nem igaz. A mikrohullámú sütő 2,45 GHz-es hullámhosszúságú elektromágneses hullámai elsősorban a vizet, illetve más poláros molekulákat (pl. zsírokat, alkoholokat, stb.) "mozgatják meg", más molekulák alig, vagy egyáltalán nem reagálnak erre a hullámhosszra.
Szóval a legnagyobb problémát a "degenerált" víz okozhatja, amint az egy másik pontból is kiderül.

4. "Elvégezték a következő kísérletet, vizet forraltak fatüzelésű kályhán, gázégős tűzhelyen, elektromos főzőlapon és micróhullámú sütőben. Majd a felforralt vízben magokat csíráztattak.
A fatüzelésű kályhán forralt vízben a magok 75%-a, gázégős tűzhelyen forralt vízben a magok 50%, elektromos főzőlapon forralt vízben a magok 25%, micróhullámú sütőben 0%-a kelt ki."

Nekem ez tetszett a legjobban az összes pont közül.
Ebből is az derült ki, hogy a víz a mikrohullámtól teljesen degenerált lesz, meg persze a terjesztő fejlett természettudományos ismeretei. (Bár a kísérlet szerint kissé az elektromos főzőlapon történő forralás során és még kevésbé gázégőtől is.)
Számomra abszolút nem világos, és a leírás semmilyen támpontot ad erről, ezért szeretném feltenni a kísérletet végzőknek az alábbi kérdéseket:
- Hogy a bánatban "jegyzi meg" a víz, hogy milyen módon közöltek energiát vele? (Szerintem a meleg víz az egyszerűen csak meleg víz, függetlenül attól, hogy a melegítést napsugárzás, a metán oxidációja során keletkező , a joule hő, vagy a mikrohullámú sütő által keltett elektromágneses sugárzás okozta - ami egyébként csak hullámhosszában tér el a napfénytől vagy az elektromos főzőlap infravörös-sugárzásától.)
- Meddig jegyzi meg a víz ezt? (Belegondolni is szörnyű, hogy amennyiben ezt örökre megjegyzi, akkor előbb utóbb sehol nem fognak kicsirázni a magok, mert idővel az összes vízmolekula megmikrózódik legalább egyszer. Lehet, hogy ez lesz a világ vége?)

5. Azért egyetlen pozitív dolgot is megemlítenek. "A micróhullámú sütő tökételesen alkalmas csírátalanításra, fertőtlenítésre." (Ebből is láccccik, hogy tárgyilagos, tudományos, külföldi forrásból vették át az információt, mert következetesen micrónak írják.)
Kérdés persze, hogy mit lehet benne fertőtleníteni? A leírtak szerint ugyanis például befőtteket nem, mert azokban biztosan van víz, ami a mikrohullámtól degenerálódik és akkor már nem szabad megenni. (Szóval lehet, hogy ez sem pozitív tulajdonsága a micrónak.)

+1. Még eszembe jutott korábbról egy hasonló kaliberű tévhit. Egy ismerősöm ismerőse azt mondta, hogy a mikrohullámú sütő kikapcsolása után kicsit várni kell, hogy a mikrohullámok kimenjenek az ételből. Ez is nagyon tetszett.
Egyébként tényleg jó egy kicsit várni, hogy az étel eltérően felmelegedő részein kiegyenlítődhessen ahőmérséklet.

 

Ha a mikrohullámú sütő ilyen veszélyes lenne, akkor a hatásának leginkább ott kellene jelentkeznie, ahol a legrégebben használják. Vagyis például az USA-ban, illetve a fejlett nyugati országokban bizonyos ráktípusoknak meg kellett volna növekednie statisztikailag kimutatható módon. Sőt hazánkban is, a gazdagabbak körében kellene nagyobb rákos megbetegedés aránnyal számolni, hiszen ők régebben és gyakrabban használtak, használnak mikrohullámú sütőt. Ezzel szemben úgy tudom, hogy nálunk magasabb a rákos megbetegedések aránya, mint az említett országokban és ezen belül is a szegényebb rétegekben magasabb.
Lehet, hogy nem minden vízmolekula degenerálódott?
Esetleg a gaz kapitalisták átküldik hozzánk a degenerált vízmolekulákat?
Lehet, hogy vissza kellene húzni a vasfüggönyt, az jól árnyékolja az elektromágneses hullámokat (is).


Felhasznált irodalom