Kisbolygók


Főbb témakörök:
osztályozásuk, Chiron, Ida, az első kisbolygók, táblázat.

 

A képen a Mars két kicsiny holdját (fent Phobos, lent Deimos) látjuk méretarányosan, két kisbolygó (balra Gaspra, jobbra Ida) társaságában.

Az aszteroidák vagy kisbolygók többnyire a Mars és Jupiter közötti térségben keringő kődarabok. A kisbolygóövezet legfontosabb része a Naptól 2,2 - 3,3 CSE távolságban helyezkedik el. Számuk több mint százezerre tehető, össztömegük mégsem éri el a Holdét.

A képen a kisbolygó-övezet a Naprendszerben. A, B, és C a három "legnagyobb kisbolygó" pályája.

Az ismert kisbolygók átmérője 1000-től kevesebb mint 1 kilométerig terjed. Csupán 200 olyan kisbolygót ismerünk amelynek átmérője meghaladja a 100 km-t. (2012. 12. 28-ig) 17620 aszteroida kapott nevet.

A nagyobb aszteroidák megközelítőleg gömb alakúak, sok kisebb testre az elnyújtott vagy szabálytalan forma jellemző. Közülük több, a gravitáció által lazán összetartott kettős vagy többes testként tűnik fel, másoknak pedig holdjaik lehetnek. Ilyen pl. az Ida kisbolygó, amelynek a Dactyl (1,6x1,2) a holdja.

A Mars két szabálytalan alakú holdjának (amelyek jobban hasonlítanak a kisbolygókra, mint a nagyobb holdakra) a Phobosznak és a Deimosnak az átmérője: 22 illetve 12 km. De nem csak a Mars holdjai, hanem az óriásbolygók kis holdjai is inkább hasonlítanak az aszteroidákhoz, mint a nagyobb holdakhoz.

A Jupiter gravitációs hatása a Naprendszer egyes területeit tisztára söpörte, miután kitérített onnan mindenféle keringő testet. Ennek eredményeként alakultak ki a felfedezőjükről elnevezett Kirkwood-rések, amelyekben nem találhatók kisbolygók. Ráadásul két kisbolygó-család (a trójaiak) még osztozik is a Jupiterrel keringési pályáján.

A kisbolygók a napfényt verik vissza, de általában halvány objektumok. Egyedül a Vesta látható időnként szabad szemmel.

A kisbolygók albedója 0,02-től (ami fekete tábláénál is kevesebb) 0,4-ig terjed. Színük és színképük alapján több különféle kisbolygó különböztethető meg:
C-tipusúak: 75%-uk, sötét szénben gazdag, a szenes kondritokhoz hasonló test.
S-tipusúak: 17%-uk, színük vöröses, fényvisszaverő képességük mérsékelt (albedójuk 0,1 - 0,22), magas a vas- és magnézium-szilikát tartalmuk.
M-tipusúak: a legkisebb csoport, csaknem teljesen vas és nikkel elegyéből állnak.

  • Néhány "kisbolygóval" számos probléma akad, ilyen pl. a Chiron (nem tévesztendő össze a Charonnal, ami a Plútó holdja), amelynek a pályája a Szaturnusz és az Uránusz között van. Besorolása nagyon nehéz, mivel egyes tulajdonságaival a kisbolygókra, másokkal az üstökösökre, vagy éppen a Kuiper-öv objektumaira hasonlít. Most leginkább az üstökösökhöz lehetne hasonlítani.

    A 243Ida és a 951Gaspra az a két kisbolygó, amelyet közelről tanulmányoztak. Róluk a Galileo űrszonda készített felvételeket.

    Ida

    Az Ida kisbolygót a Galileo űrszonda 1993. 08. 28-án közelítette meg 2400 km-re, de az adatok a rádiókapcsolatot biztosító antenna hibája miatt csak lassan érkeztek meg. A képek kb. egyharmadán látszik az Ida holdja a Dactyl, a maga 1,6x1,2 kilométerével. A képek elkészítési ideje az Ida 4,63 órás forgásidejének több mint a felét tette ki, így megszerkeszthették az Ida alakját. A Dactyl a felvételek idején kb. 100 km-re volt az Idától. Mozgásából megbecsülhették az Ida tömegét. Ezen adatokból az Ida sűrűségére 2,2 - 2,9 g/cm3 közötti értékre lehet következtetni. Mind az Ida, mind a Dactyl tele van kráterekkel.

    A Dactyl felfedezése bizonyította, de előtte még a Castalia és a Toutatis kisbolygók radarképei is mutatták, hogy kettős kisbolygók is lehetnek. (Fényképük alapján több százról gondolták ezt, azonban nem tekintették bizonyítottnak a kérdést.)

    Toutatis

    Castalia

    Az Ida részlete és holdja a Dactyl

    Gaspra

    A Naprendszer különböző égitestjein található kráterek között keresték a kettős kisbolygók becsapódásának a nyomát, és találtak is ilyen krátereket.

    Az első kisbolygók

    Az első kisbolygót 1801. január 1-én Giuseppe Piazzi olasz csillagász fedezte fel, melyet Szicília védőistennőjének tiszteletére Ceresnek nevezett el. Gauss német matematikus pályaszámításai szerint a Ceres bolygópályán halad, amely teljes egészében a Mars és a Jupiter útvonala között húzódik.

    Több csillagász is arra gondolt, hogy megkerült a hiányzó bolygó, amely 2,8 CSE-re kering a Naptól és amelynek létére a Titius-Bode szabály alapján következtettek. E bolygót azután kezdték el keresni, hogy 1781-ben felfedezték az Uránuszt, és az beillett a Titius-Bode szabály jósolta helyre, de még mindig maradt hely, amit a Ceres betöltött. Később a Ceres kisbolygó az 1-es számot kapta és egyben ez a legnagyobb is.

    Nagy meglepetést keltett 1802-ben, amikor Heinrich Olbers bejelentette, hogy ő is talált egy gyorsan mozgó 7 magnitúdós objektumot, amelyet Pallasnak nevezett el. Az új égitest a Cereséhez hasonló pályán kering a Nap körül.

    1804-ben fedezték fel a harmadik kisbolygót, a Júnót, 1807-ben pedig a negyediket, amely a Vesta nevet kapta. Azóta évenként meglehetősen sokat fedeznek fel.

    A névadás joga általában a felfedezőt illeti. Ezért (ellentétben a régebbi mitológiai elnevezésekkel) az újabb nevek általában a felfedező ízlését és érdeklődési körét tükrözik. Így fordulhatott elő például, hogy McCartney és Clapton is csatlakozott Mozart és Debussy társaságához. Vagy vegyük Palisa olasz csillagászt, aki a 250-es számú aszteroidát fedezte fel, a névadás jogát pedig 50 fontért eladta Albert von Rotschild bárónak, aki felesége után a kisbolygót Bettinának nevezte el. (1994-ben Szentmártoni Béla kaposvári, 2007-ben Berkó Ernő ludányhalászi, ugyancsak 2007-ben Mizser Attila budapesti, 2012-ben pedig Keszthelyi Sándor pécsi amatőrcsillagászról is neveztek el egy kisbolygót.)

    Ezen kicsiny bolygószerű testek még közepes méretű távcsövekkel vizsgálva is csillagokhoz hasonló, pontszerű fényforrásoknak tűnnek, nem pedig bolygóknak, Sir William Herschel az aszteroida, azaz "csillagszerű" nevet adta nekik.

    A kisbolygók táblázata

    Az összehasonlítás kedvéért az alábbiakban néhány kisbolygót és üstököst sorolunk fel.

    No. Név Távolság a Naptól (1000 km) Sugár (km) Tömeg (kg) Felfedező Feledezés dátuma
    2062 Aten 144 514 0,5 ? Helin 1976
    3554 Amun 145 710 ? ? Shoemaker 1986
    1566 Icarus 161 269 0,7 ? Baade 1949
    951 Gaspra 205 000 8 ? Neujmin 1916
    1862 Apollo 220 061 0,7 ? Reinmuth 1932
    243 Ida 270 000 35 ? Palisa 1880?
    2212 Hephaistos 323 884 4,4 ? Chernikh 1978
    4 Vesta 353 400 263 2,38e20 Olbers 1807
    3 Juno 399 400 123 ? Harding 1804
    15 Eunomia 395 500 136 ? De Gasparais 1851
    1 Ceres 413 900 457 1,17e21 Piazzi 1801
    2 Pallas 414 500 261 2,18e20 Olbers 1802
    52 Europa 463 300 156 ? Goldschmidt 1858
    10 Hygiea 470 300 215 ? De Gasparais 1849
    511 Davida 475 400 168 ? Dugan 1903
    911 Agamemnon 778 100 88 ? Reinmuth 1919
    2060 Chiron 2 051 900 85 ? Kowal 1977

    Felhasznált irodalom