szélmalom
A szél
energiáját mechanikai munkává alakító eszköz.
Őshazája a Közel-Kelet. Az első hiteles írott forrás i. sz. 947-ben, a perzsiai
(ma Irán) Seistanból említi. Európa népei egyes kutatók szerint az arabok közvetítésével,
mások szerint a keresztes hadjáratok révén ismerték meg a szélenergia őrlésre
történő felhasználásának módját.
Hazánkban az 1700-as évektől terjedt el, valószínűleg német közvetítéssel.
A képen az 1860-as években épített, ma is működőképes kiskunhalasi szélmalom látható, amelyet az 1890-es években Sáfrik József szélmolnár átépített és korszerűsített.
Három fajtája van:
1. bakos szélmalom, amelyben a malomkerék maga egy központi bak körül forog,
és így fogja fel a szelet
2. toronyszélmalom (téglából épült)
3. hollandi szélmalom, amelynek a felső, fából épült része forog a szél elleni
irányba
Kezdetben a szélmalmokat kukorica őrlésére, ruhaanyagok tisztítására (ványolás)
és vízelvezetésre (vízszivattyúzásra) használták.
A szélmalmok építése és használata igen elterjedt volt a 19. századig, amikor
a gőzerővel hajtott malmok fokozatosan kiszorították a használatból.
Az ábrán egy hollandi rendszerű, széliránybaforgarható magyarországi szélmalom - a békéssámsoni Csókási szélmalom - felépítése látható.
Környezeti
problémák miatt, a megújuló energiaforrások
növekvő használata újra "hadrendbe" állította a szélenergiát
is.
A "szélmalmok korszerű változatai" - szélerőművek.