(1899-1972)
magyar kémikusA budapesti József Nádor Műegyetemen 1922-ben végzett mint okleveles vegyész.
1923-tól az elektrokémia tanszékén tanársegédként dolgozott.
1926-ban műszaki doktorátust szerzett.
1926-1928 között ösztöndíjjal a Berlini Collegium Hungaricumba került és a Kaiser Wilhelm Institut für Faserstoffchemie-ben dolgozott.
1928 és 1930 között a manchesteri Victoria University fizikai intézetében részt vett a Nobel-díjas W. L. Bragg szilikátszerkezeti kutatásaiban.
Hazatérve 1930-ban a szegedi tudományegyetem Általános és Szervetlen Vegytan Tanszékén adjunktus lett és anyagszerkezetből magántanári képesítést szerzett.
1931-ben kinevezték a szegedi Eötvös Kollégium igazgatójának.
Emellett 1933-tól 1938-ig Bay Zoltán Elméleti Fizika Tanszékén is dolgozott.
1938-ban a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémiai fizika tanszékének vezetője lett nyilvános rk. tanárként.
1939-től mint nyilvános rendes tanár tanított 1947-ig.
Ekkor koncepciós politikai perben 4 évre elítélték, majd két évre internálták.
1953-tól az Építéstudományi Intézet épületfizikai osztályát vezette.
1956-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója.
1970-ben vonult nyugdíjba.
Az MTA 1945-ben levelező tagjának választotta, tagságát 1948-ban kizárással megszüntették; e rendelkezést az MTA 1989-ben hatálytalanította.
A kristálykémiai kutatásokat Magyarországon ő honosította meg.