(Pozsony, 1862.
VII. 7. - Messelhausen, 1947. V. 20.) magyar származású Nobel díjas (1905) fizikus.
Pozsonyban jár gimnáziumba. Kiváló tanárával Klatt Virgillel, később tudományos kérdésekben is együttmuködött. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte.
Rövid ideig Eötvös Loránd tanársegédje volt, ezt követően haláláig Németországban élt.
A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelező tagjává, ekkor még biztosan magyar állampolgár volt.
1901 és 1905 között minden évben javasolták a díjra, melyet 1905-ben ítélték oda a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért.
1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Köszönőlevelét "hazafias üdvözlettel" fejezi be, de ekkor már valószínüleg nem magyar állampolgár.
Lénárd a századforduló és a századelő kétségkívül egyik legjelentősebb fizikusa.
Sajnálatos, hogy a század második évtizedétől kezdődően egyre erősebben torzultak nézetei, és Starkkal, egy másik német Nobel-díjas fizikussal később a náci ideológia támaszai lettek. Hirdették a német fizika felsőbbrendűségét a dogmatikus (zsidó) fizikával szemben. Mindkettőjük haragja elsősorban Einstein ellen fordult. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy Einstein 1922-ben az 1921. évi Nobel-díjat a fényelektromos hatás kvantitatív értelmezéséért kapta, magát a fényelektromos hatást pedig Lénárd fedezte fel. Starknak is megvolt a személyes oka az Einstein iránti haragra: a fotokémia egyik alaptörvényét Einstein és Stark egymástól függetlenül fedezték fel, de gyakran csak Einstein-törvényként említik, valószínűleg azért, mert Einstein megfogalmazása pontosabb.
Bármilyen elítélő is lehet véleményünk Lénárd politikai nézeteiről, munkásságának alapvető jelentősége, és a magyar kultúrával és tudományossággal való kapcsolata kétségtelen.