lemeztektonika
(tengeraljzat szétterülés elmélet)
A földkéreg szerkezetének és a benne
lejátszódó dinamikus folyamatoknak a magyarázatául szolgáló, az 1960-as években
kifejlesztett modell, amely olyan jelenségek magyarázatát és összefüggéseinek
értelmezését célozta meg, mint a kontinensek
vándorlása, az óceáni hátságok és
mélytengeri árkok, valamint a földrengések
és a vulkáni tevékenység.
A Föld felszínének nagy
léptékű szerkezeti elemeit alakító legfontosabb folyamat a lemeztektonika.
A mechanizmus lényege az, hogy a folyékony földköpenyben
működő konvekciós áramlatok darabokra
törték a litoszférát (a földköpeny
lágy, felső részét és a szilárd kérget),
s körülbelül egy tucat, a földgolyón lassan úszó, szilárd táblát képeztek.
Az egyes lemezek határövezeteit erős földrengés-aktivitás
és élénk vulkanikus működés jellemzi.
A keletkező kéreglemezek anyaga az
óceáni-hátságok mentén felszínre kerülő
bazaltláva. Ez az anyag aztán az úgynevezett
szubdukciós (alátolódási) övekben a
másik lemez alá tolódik, és a mélyebb
régióba süllyed.
A lemezek összeütközése olyan hegyvonulatokat
hoz létre, mint az Alpok vagy a Himalája.
Mozgásukat valószínűleg a földköpenyben
végbemenő kiegyenlítő (konvekciós) hőáramlás
idézi elő.
Az elméletet Alfred Wegener fejtett ki először az 1910-es évek elején. Az 1960-as években Harry Hammond Hess dolgozta ki a korábban Robert S. Dietz által megfogalmazott tengeraljzat szétterülés elméletet a vulkáni tevékenység által okozott óceánfenéki kéregformálódás hatásairól (óceánfenék szétsodródása. Ez az elmélet vezetett a lemeztektonika elmélet általános elfogadásához.
... a lemeztektonika folyamatai ...
(A kéregmozgást a föld belső melegének konvekciós áramlása okozza)