gramofon
(lemezjátszó)

A hangok ismételt lejátszására szolgáló akusztikus szerkezet.
A gramofontű alatt, egy lapon forog körbe az oldalirányban barázdált lemez, amely az akusztikusan előállított hangokat hordozza.
Elsőként 1888-ban Emile Berliner (1851-1929) amerikai feltaláló mutatta be működését.
Gyorsan átvette a fonográf szerepét, mert a lemezek sokszorosítása viszonylag könnyen megoldható, és tartósabbak is a viaszhengernél.

Korszerűbb változata a lemezjátszó az 1920-as években terjedt el, amikor a hangrögzítési és reprodukálási folyamatokban áttértek az elektromosság használatára. Lényegében egy forgó korongból, hangszedőből (pick-up), az ezt magában foglaló karból áll. A lemezeken rögzített zenét vagy más hangokat erősítő és hangszóró segítségével reprodukálja.

Egészen a CD elterjedéséig leginkább ezt az elvet használták hangrögzítésre. Hanglemezek millióit adták el a 80-as évekig.

A gramofon "fejlődéstörténete"


A témával szemléletesebben foglalkozom az Érdekességeknél a Hangok birodalma / Hangrögzítéstörténet részben.

Felhasznált irodalom