"Lexikonomról"

 

A kis "lebegő ikonra" kattintva közvetlenül megnyithatja a lexikont.

 


10/5. születésnap - Történet, "Mennyiségi adatok", Forrásaim, Célom, Túl a 2 millión..., Levelekből, honlap

Történet

"Az úgy volt, hogy..." Valahogy így szoktak kezdődni a magyarázkodások.
Szóval úgy az ezredforduló körül elhatároztam, hogy "villanyosítom" Öveges tanár úr Érdekes fizika című könyvét fiam számára.
Az "első villanyos emlék" (a legrégebbi mentés) 2000-ben készült. Vagyis lexikonom, 2010-ben lett 10 éves.
Ebben az évben volt még egy évforduló, május 4-én, 2005-ben ezen a napon kezdtem el feltölteni honlapomra, vagyis ekkor lett 5 éves az internetes változat.

Anikor elkezdtem az Érdekes fizika című könyv feldolgozását, hamar kiderült, hogy vannak benne olyan, esetleg többször is előforduló, magyarázatra szoruló fogalmak, személyek amelyeket (akiket) praktikusabb lenne egy külön "kislexikonban" elhelyezni.
Így a "fizikával" együtt mindjárt lett két "főfejezet".

A könyv tartalmaz érdekes, külön kiemelhető információkat.
Így megszületett a harmadik "főfejezet" az "érdekességek" is.

A családban, ismerősi körben folytatott beszélgetések során feltűnt mennyire elfelejtik az emberek még azt a keveset is amit az iskolában tanítottak kémiából. Ezért elkezdtem ezzel is foglalkozni.
Így negyedik "főfejezetként" megszületett a "kémia" blokk is. (Azóta ez lett a legterjedelmesebb, mert mégis csak ehhez értek a legjobban a feldolgozott témakörök közül.)

Öveges tanár úr is foglalkozik csillagászattal, engem is érdekel, és közben megtaláltam a Szegedi Egyetem egy remek anyagát a Naprendszerről, így elkezdtem foglalkozni ezzel is.
Ötödik főfejezetként megjelent tehát a "csillagászat".

Ahogy nőtt az anyag egyre inkább kezdett szükségessé válni egy keresési lehetőség. Találtam egy "free" kereső (Java scriptet), amit sikerült beépíteni a hatodik "főfejezetnek" látszó "szójegyzékbe". Később egy kicsit jobbat találtam, bár ennek is vannak hibái. A kereső azonban, "gyengeségei" ellenére, lényeges része a "lexikonnak".

Mivel talán nem minden funkció használata triviális első ránézésre, található egy "súgó" is, amely a "használati utasítás" mellett tartalmazza a felhasznált lényeges irodalmat, és keresési tippeket is ad.

 

"Mennyiségi adatok"

A "lexikon" tartalma folyamatosan növekszik, jelenlegi kerekített "mennyiségi adatai":

9500 kereshető címszó
6500 kép és ábra
500 3D-s molekulakép
500 animáció
40 filmrészlet
40 hangrészlet

 

Forrásaim

Természetesen nem tudom fejből a lexikonokat, nem vagyok rajzművész, hogy én magam készítsek el minden ábrát, számtalan forrásból próbálok egységes formába ötvözni és megfelelő hivatkozásokkal ellátni minden címszót.
Legfontosabb forrásaim a következők:
- Öveges József: Érdekes fizika
- Náray-Szabó István: Kémia
- Akadémiai Kislexikon
- Cambridge Enciklopédia
- Park-Usborne: Fizika enciklopédia
- Park-Usborne: Kémia enciklopédia
- DR. Szalay Béla: Fizika
- Colin A. Ronan: Megmagyarázzuk a tudományt...
- NOVUM: A tudás enciklopédiája
- Akadémiai Kiadó/Zrínyi Katonai Kiadó: Űrhajózási lexikon

További források a Súgóban.

 

Célom

Elég nehéz megfogalmazni, hogy ezt az egészet miért csinálom. Elsősorban hobbiként indult. Számomra ez még most, sok év után is jobb időtöltésnek tűnik, mint a rettentően szórakoztató napi TV műsorok bámulása.
Persze azért van rá elképzelésem, hogy mire (lenne) jó.
Ha valaki hajlandó utánanézni bizonyos dolgoknak, amiket esetleg már általános iskolában is tanult, akkor nem lehetne (könnyen) eladni neki mindenféle ostoba terméket, nem lehetne elhitetni vele akármit. Az Interneten megtalálható nagyon sok információ, de magyarul elég szegényesek, nehezen kereshetők bizonyos témakörök. Ilyen egységes, összefüggő anyagot az átlagember számára érdekes, mindennapi dolgokról én nem találtam eddig.
Folyamatosan bővítem és megpróbálok aktuális, átfogóbb témaköröket is feldolgozni időről-időre.

 

Túl a 2 millión...

Amikor 2005. májusában - egy kedves nagykanizsai barátom rábeszélésére - elkezdtem feltölteni lexikonomat előtte nem sokkal indított honlapomra, még egyáltalán nem gondoltam, hogy igény is lesz rá. Elég hosszú idő eltelt mire egyáltalán elérhetővé vált a keresőkből.
Az első év szeptemberében még csak a 2000-ik látogatónak örülhettem de október elején már a FreeWeb tudomány rovatának top 10-es listájába is bekerültem.
A következő év elején még mindig csak 20.000 látogatónál tartottam.
Amikor 2006.11.15-én a Kossuth (MR1) "Digitális" című műsorában Elek László riportot készített velem először sikerült elérni az 1000 fölötti napi látogatót. Mostanában már régóta nem volt olyan nap, amikor 1000 alatt lenne látogatóim száma iskolaidőben.
A második évet még alig több, mint 90.000 látogatóval zártam.
A harmadik évben már több, mint 300.000 látogatóm volt és a három éves "Internetes születésnap" előtt 2008. február 13-án elértem a fél millió látogatót.
Akkor úgy "prognosztizáltam", hogy 2009. első negyedében elérem a egymillió látogatót, de október elején már úgy látszott, hogy még 2008. végéig elérhető.
Az iskolaév indulása napi 2000 fölé növelte a látogatottságot.
November 20-án 3221 látogatóval értem el a napi csúcsot!
2008. December 17-én átléptem az egymilliós határt. (Ez azért már szép kerek szám, ha az egyes nem is, de a hat darab nulla mindenképpen.)
Azóta sikerült néhányszor megdönteni a napi csúcsot a legújabbat 2009.01.11-én értem el 4172 látogatóval. Ezt azóta sem sikerült túlszárnyalni.
2009.10.24-én elértem az 1.500.000-ik látogatót.
A honlap 5 éves évfordulóján, 2010. március 17-én 1.715.000 látogatónál tartottam.
2010. szeptember 3-án elértem a 2.000.000-ik látogatót.
Ilyenkor rövid ideig úgy érzi az ember, hogy valami rendkívüli történt, aztán persze minden megy tovább. Folytatódik a lexikon fejlesztése, hiszen még alig több, mint 9500 címszónál tartok...
A "majdnem" ingyenes freeweb tárhellyel (a domainért és a reklámmentességért fizetni kell) elég sok probléma adódott. Ezért 2011 januárjában rászántam magam az átköltözésre egy új tárhelyre.
Tudtam, hogy ez jelentős látogatószám csökkenéssel jár, mert - számomra megmagyarázhatatlan okból - a hivatkozásokban a freewebes cím volt túlsúlyban. (Pedig a www.vilaglex.hu 2006 óta él.) Ez be is következett, de az idő mindent megold. Az év második felére már a hivatkozások döntő többsége a "régi új" helyre (vilaglex.hu) mutatott.
Most (2012. január 28.), egy évvel az új szolgáltatóhoz költözést követően, átnéztem a rendelkezésre álló, a korábbinál sokkal részletesebb statisztikákat. A váltás eleinte erősen éreztette hatását, de azért így is közel fél millió látogatóm volt egy év alatt.
Örömmel tapasztaltam, hogy az érdekességek részre nem hiába fordítottam sok időt. Ezek a címszavaim a leglátogatottabbak. Egy fél év alatt a legtöbbet közülük sok százan, némelyiket ezernél is többen olvasták. (A csúcstartó a villamosságról szóló összefoglalásom, amit közel 2500-an néztek meg.) Vannak persze más címszavak is a 2000 fölötti "toplistában" (pl. a Kémia rész Műanyagok címszava).
Az is meglepett milyen sok látogatóm van külföldről, és érdekes módon azon belül is a legtöbben az USA-ból és Németországból. A hivatkozások zöme viszont a környező országok - nyilván magyarok lakta területeiről - található, de előfordult thaiföldi és kínai is.
Az elmúlt több mint hat év alatt összesen sok száz hivatkozást találtam különböző címszavaimra, soktucatnyit különböző wikipédiás címszavakból is és megkeresésükre néhány éve engedélyeztem címszavaim szabad felhasználását.
A keresőkön kívül is aránylag sok helyről elérhető lexikonom. Néhány helyre én jelentkeztem, de sok olyan található, amit én is csak véletlenül fedeztem fel. (Időnként találok olyan hivatkozásokat, ahol elfelejtik megemlíteni a forrást. Néhány ilyen helyre már írtam és van, amelyiket korrigálták is.)

Néhány lényegesebb elérhetőség:
- lexikon.lap.hu - Enciklopédiák: Tudomány - Közismereti lexikon
- kemia.lap.hu - Kémiatanároknak - Mindennapok kémiája
- szkeptikus.lap.hu - Tudományos ismeretterjesztés - A világ működése
- fizika.lap.hu - Középiskolásoknak - Mindennapi fizika
- vihar.lap.hu - Egyéb - Időjárási alapfogalmak
- http://www.globalinfo.hu/ - Fizika, kémia, csillagászat
- http://atom.ubbcluj.ro/kfk/?page_id=9 (Kolozsvári Fizikus Klub) - Mindennapok fizikája
- http://www.szkk-gyor.hu/dnn/ - Horváth Miklós honlapja
- http://www.trmkft.hu/szotarak.php - Szótárgyűjtemény - A Világ Működése Kislexikon
- http://www.tancsics-ohaza.sulinet.hu/munkakoz/matek/Fizika%20linkek.htm - Fizika webhelyek / A fizika oktatásával kapcsolatos oldalak / Horváth Miklós honlapja

 

Levelekből

Az eddigi információim alapján elsősorban "tanulási segédletként" használják lexikonomat az általános iskolától - az egyetemig. (Ezt részben a kapott levelekből gondolom, illetve abból, hogy iskolaidőben körülbelük megkétszereződik a látogatók száma.) Azért úgy tűnik sok "felnőtt" is böngészgeti. Különösen fórumokban találtam hivatkozásokat az aurafotózástól az E-anyagokig...

Kapok néha leveleket is, kérdésekkel, ötletekkel, gratulációkkal. Szerencsére néhányan komolyan veszik a hibajelzésre vonatkozó kérésemet is, így elég sok hibát sikerült már - külső segítséggel - kijavítgatni.
Eddig még minden levélre sikerült válaszolnom, mert nem árasztanak el...

Íme egy kis válogatás levelekből, fórumokból:

"Hűha!!!!! Én csak gratulálni tudok és megköszönni ezt a sok (végre) érthetően leírt dolgot!!!!"

"Nagy örömmel fedeztem fel ezt az oldalt és az összegyűjtött hasznos anyagot. Egy témát ajánlanék a figyelmébe, ... a kedvelt energiaitalok..."

"Nagyon örülök, hogy megleltem honlapját, és egy nagyon szépen összeállított, tanulásra, a világ megértésére serkentő honlapot találtam.
Őszintén gratulálok, nem csupán a kivitelezéshez, a megvalósításhoz, hanem magához az ötlethez is!"

"...nagyon köszönöm a levelét, segítő szándékát, valamint az Ön elhivatottságát, annak a kutató munkának létét, ami a lexikona létrejöttét eredményezte. Hozzásegítve engem és mostmár lányaimat is a tudományban való barangolás ezen fajtájához. ...Csodás a lényegretörő tömörsége, élvezetes a használata."

"Nemrégiben sikerült rátalálnom a honlapjára, ami nagyon tetszett, mert a házidolgozatomhoz fontos információkat találtam."

"Nagyon jó oldal. Köszönet érte. Rajtam nem múlik, terjesztem minden ismerősömnek a címét mert igazi különlegesség."

"Tisztelt Szerkesztők!
Nem tudom jó helyre írok-e, remélem. Egyszerűen fantasztikus az oldaluk.
Én egyetemre járok és jelenleg kémiát tanulok szinte minden nap, mert az a legnehezebb vizsgám. És a honlapuk annyi segítséget ad, hogy ebben a formában szeretném megköszönni a munkát amit belefektettek."

"Az Ön sokszínűsége, a honlapja gazdag elágazás, hivatkozási rendszere a tudása és szociabilitása nagyon magas fokát mutatja, tiszteletteljes főhajtással állok Ön előtt, lelkem tele lelkesedéssel (ez eszperente lett!). E gyakorlati, vizuálisan jól megragadható fejezetek sok "aha" élményt adtak már az első este is. Tátott szájjal állok a nagylelkű adakozása előtt."

"Nagyon tetszett a weblapja, és szeretnék hozzájárulni a további sikeréhez egy módosítási javaslattal..."

"A látásmódja, koncepciója más mint a többieké, és nekem is nagyon szimpatikus."

"Hi!
Ez jobb mint a WIKI.
Hogy csináltad?
Bye:"

"Felkerestem a honlapot és ámulok és bámulok. Fantasztikus!
Köszönöm mindenki nevében, hogy ilyen kincset tesz közzé."

"Nemrég bukkantam rá kislexikonjára, és meg kell vallanom nagyon tetszett.
... nem a "száraz" tudományt hivatott bemutatni, hanem azt, hogy a tudomány miként játszik szerepet mindennapi életünkben."

"...lenyűgöz a munkád, elképesztő mennyiségű utánjárás, idő, energia lehet benne. KÖSZÖNET érte!"

"Szia!
szeretnék engedélyt kérni, hogy az itt ... lévő animációd felhasználhassam egy munkámban!
Köszi szépen előre!"

"Nem találtam vendégkönyvet, így levélben fejezem ki elismerésemet.
Köszönöm az élményt, örülök, hogy ilyen módon csoportosítva olvashatom a lexikális ismereteket. Ami megragadott, az a gondolkodásmódod. A tudományos ismeretek és az ember empirikus világának jó értelemben vett koktélja igazán könnyed és élvezhető egyedi módon tálalva. Mindez egy nagyon visszafogott, egyszerű háttéren.
Erre volt szükségem és egy egész este olvastam-faltam a lapokat."

"Véletlenül akadtam honlapjára, s nagyon jónak tartom.
Kérdezni szeretném, hogy :
1. ha fizika tanár, szívesen csatlakozna-e hozzánk?
2. Szívesen venné-e, ha ajánlanánk a honlapját?"

"...egyszerűen csak gratulálni szeretnék a munkájához. A képeihez, a lexikonhoz....
Írtam is egy rövid sci-fi fantasy novellát, amihez a szakszavakat az Ön honlapján találtam. Persze, ezt csak házi használatra, szórakozásra írtam.
Nagyon sokat segített s úgy éreztem, hogy sokkal okosabb is lettem."

"Gratulálok az aprólékosan megszerkesztett, lexikonszerű tudományosságú web-lapjához.
... műkedvelő borkóstolónak tartom magam.
Kérdésem: Mi(k) az a vegyi anyag az egészséges, érett borban mely jellegzetes, majdnem mindeni által is jól felismerhető gyümölcs illatot produkál?"

"Nagy grat a honlapodhoz. Csak most, teljesen véletlenül bukkantam rá!
Üdv és további jó munkát!"

"egy internetes keresés során jutottam el a honlapjára, ugyanis a répacukor címszóra kerestem.
A 6 éves kislányom allergiás a répacukorra, de a nádcukorra nem. Ennek az okát,
illetve "miért"-jét próbálom kideríteni..."

"Csak gratulálni szeretnék a honlaphoz. Nagyon szuper."

"Olvastam az oldaladat és főleg a puskaporos rész tetszik!..."

"Köszönetemet és elismerésemet fejezem ki a remek honlapjáért. Egyúttal a kérésének is eleget téve jelzem, hogy apró formai hiba van a ..."

"Üdvözlöm ! A műtrágyából hogyan lehet házilag kivonni az ammónium - nitrátot ?"

"...végzős fizika szakos hallgató vagyok ...
Láttam az oldalán egy pár animációt optikából, amit felhasználnék a szakdolgozatomhoz..."

"Nagyon jó a honlapja de egy lapon belüli keresőt nagyon hiányolok...
...mikor elküldtem azonnal rátaláltam. Az eltelt néhány órában is hasznosan forgattam "lexikonját" amely tényleg egyedülálló a magyar neten."

"A napokban, séta közben, találtam a weben egy igazán kedvemre való tanár urat. Sok egyéb mellett a fotózás alapelveit is úgy mutatja be hiperlinkes kislexikonában, hogy voltaképpen fizikát meg kémiát tanít - és észre sem vesszük."

"Második éves medikus vagyok ... a neten bukkantam rá a honlapjára, ... a kémia világa eddig idegen volt számomra.
Egyrészt sokak nevében köszönet az oldalért, gondolom sok medikus rá rá bukkan elkeseredésében."

"Ezen az oldalon sok érdekesség van! Gyerekkoromban tátott szájjal ültem a TV előtt amikor Öveges professzor érdekes kísérleteket mutatott be és mesélt. És tessék, itt megtalálható Öveges tanár úr "Érdekes fizika" c könyvének teljes anyaga."

"Nemrég találtam ezt a weboldalt, nagyon sok hasznos infóval! Érdemes böngészni!"

"...megpillantottam egy sokat ígérő hivatkozást... . Nézzétek meg, mert jó. Nem is olyan rég magam is elgondolkodtam rajta, hogy kéne csinálni ilyet. ... modern tudományos ismereteinket az átlagemberkék csak nagyon kis mértékben tudják használni ... úgy éreztem, hogy nagy szükség lenne egy olyan magyar nyelvű információforrásra, ahol matematikai képletek nélkül össze van szedve, hogy mi hogy van a világban a tudomány állása szerint. ... sok sikert kívánok az alkotónak és üdvözlöm erőfeszítéseit ebben az ügyben."

"Ha finoman akarok is fogalmazni, azt kell mondjam, hogy Baszott Komoly az oldalad!!!! Nem lehetett kis munka összehozni. Őszintén gratulálunk és természetesen Köszönjük!!! a tudásra szomjazó netezők nevében. Sok sikert a továbbiakban!"

"az interneten találtam meg az Ön honlapját, amelyhez ezúton is gratulálok: nagyon megtetszett mind a honlap színvonala, mind az ismeretanyag, amelyet tartalmaz."

"Eszméletlen jól sikerült a honlapja! Rengeteg hasznos infó egy helyen, közérthetően. Jobb, mint a Wiki!"

"Van egy kis dilemmám a táguló világegyetemmel. Kérem, segítsen feloldani az ellentmondást!"

"Helló,
tök véletlenül találtam a világ működése oldaladra, és csak gratulálni tudok. Pont olyan, amilyennek lennie kell."

"A fiam ez év szeptemberétől középiskolás lett. A fizikával és kémiával foglalkozó oldalai lenyűgöztek, ha segítségre lesz szüksége, feltétlenül ajánlani fogom oldalait."

"Kolleganőm talált rá nagy örömünkre az Ön honlapjára. Gratulálok és köszönöm a sok látogatóval együtt, hogy ilyen érthetően és használhatóan és érdekesen közzétette tudását."

"Csak egy kérdés: gondoltál már arra, hogy a lexikonod bekerülhetne-e a magyar Wikipédiába?"

"Tisztelt Kolléga Úr!
Ha szólíthatom így. Nagyon jó a honlapja
...
okleveles vegyész"

"Minden elismerésem a honlapért, különösen a kémiának vettem hasznát..."

"Szia! Nagyon jó "A világ működése" lapod, gratulálok!"

"nagyon sok érdekes dolgot olvastam és ismertem meg az ön lapjából"

"Először is gratulálok a honlapjához, igen reprezentatív!"

"Böngészés közben akadtam rá erre a fizika-kémia-csillagászat stb-re épített VILÁG-ra. Szenzációs! Én még a XX. sz első felében az "Öveges József: Fizika" könyvből ismerkedtem előszöra tárgykörrel. Azóta sem láttam ilyen jól rendezett-szövegezett, érthető gyüjteményt. Nagyon jó!"

"Szeretnék engedélyt kérni Öntől a most készülő blogomban... az Ön oldalán remekül összefoglalt gondolatokból átvegyek részleteket."

"Nem szoktam csak úgy leveleket írni, de nem tudom megállni, hogy ne gratuláljak a lexikoncikkeihez."

"Nagyon szeretem a honlapját!
Fogadja őszinte elismerésemet!"

"Nagy tisztelettel köszönöm honlapját.
...
matematika, fizika és informatika szakos tanár"

"Mindösszesen szeretném őszinte elismerésemet és köszönetemet kinyilvánítani Önnek A világ működése c. honlapja kapcsán, melyre egészen véletlenül akadtam rá fizikai anyagokat böngészve.
Rendkívül hasznos magyarázatokat találtam, amelyeket minden bizonnyal a jövőben is kiválóan tudok hasznosítani."

"..hallgató vagyok a ... egyetem ... szakon. A szakdolgozatom témája: Informatikai oktatóprogram. Internetes böngészés közben találtam rá az Ön honlapjárra, és az Ön honlapján az optikai adathordozókról szóló részt szeretném felhasználni az oktató részben."

"A lapján olvastam az epoxigyantáról és érdeklődnék ezzel kapcsolatban!
Első sorban arra lennék kiváncsi, hogy ezek az anyagok általánosan két komponensűek, vagy csak adott fajtájuk."

"Üdvözlöm és gratulálok a honlapjához végre valami ahol a pór nép is áttudja váltani a teljesítmény adatokat.
Hol hibázom????? Arra lettem volna kíváncsi, hogy a panelomat ? KW elektromos árammal lehet fűteni."
"Köszönöm gyors, pontos, válaszát de ezek után telhetetlen vagyok, még egy adatot sehol nem találok: 1 köbméter levegő (páratartalomtól függetlenül) 1 fokkal történö emelése mennyi energiát igényel?"

"El vagyok ragadtatva !!!
Ez szenzációs!!!!!
Egyszerűen csak CSODÁLNI TUDOM!!!
Nem is keresek szavakat, mert nem is találnék, egyszerűen csak annyit NAGYON KÖSZÖNÖM ÖNNEK EZT AZ EGYEDÜLÁLLÓ PROGRAMOT!!!
Köszönöm, hogy gazdaggá tett, mert tudást adott és AD!"

"Éppen csak belekóstoltam az "ismeretterjesztés eme pudingjába", de máris fontosnak érzem, hogy írjak az elégedettségemről. Fogadd hálás köszönetemet amiért a kíváncsi olvasók rendelkezésére bocsájtottad az enciklopédiák tartalmával összemérhető, de szervezésében azokat messze meghaladó ismerethalmazt.
Ha gyerekként ilyen könnyen elérhető és szemléletes formában találkozhattam volna a természettudományokkal, akkor talán magam is kiművelt műszaki értelmiséggé érhettem volna."

"...ha valamit nem tudok órára készülésemkor, azonnal a honlapjához futok és innen tanulok. Ezért nagyon hálás vagyok, mert meg is értem."

"A szakdolgozatomat írom és több fontos információt is felhasználtam az ön honlapjáról.
Én is csak gratulálni tudok a munkájához.Remek végre értem a dolgokat!!"

"Régebben órákat elidőztem itt, mert mindig mikor elolvastam egy cikket, akkor találtam érdekesnek tűnő címszavakat a cikkben és rájuk kattintottam. Aztán jött az ördögi kör, és egy csomó cikket elolvastam.
Matekból nincs ilyen véletlen valahol?"

"Örömmel olvastam honlapján a sok érdekes, a tudományt közérthető nyelven népszerűsítő írását."

"Ismeretlenül, szeretném a segítségét kérni abban, hogy a kútvízünk keménységét kimutató GYORSTESZTET hol lehet beszerezni? Egyáltalán házilag elvégezhető-e a mérés?"

"Jelenleg egy alapítvány létrehozásán fáradozom, mely a megújuló energiaforrások lakossághoz történő tömeges eljuttatását tűzte ki célul. Ennek keretében egy honlap is készül majd, melyen - többek közt - fogalmakat is tisztázunk. Kérem tájékoztatását, hogy e területen felhasználhatjuk-e lexikonjának anyagát, akár közvetlen linkeléssel, akár beemelve, a forrás megjelölésével?"

"Az egyik tanárommal (fizika) elhatároztuk, hogy megcsináljuk a Heki kutyás kisérletet. De sajnos pontosan nem tudom, hogy mik kellenek hozzá. Segitségét kérem"

"Először is gratulálni szeretnék a lexikonjához: kiváló munka és dicséretes, hogy még a mai napig frissítés alatt áll."

"Remek a kis kémiai enciklopédia szerűség, jól használható. Mindenki csak hálás lehet érte, gratulálok."

"Szia!
a neten olvastam egy érdekes írást tőled a mikróról és gondolom talán tudnál segíteni nekem.
A mikro belsejében lévő fémes préselt papírom szikrázik és égett kokszos szagot ad.
Mivel lehet ezt helyettesíteni és mi ennek a funkciőja. ez a papír van magnetron antennája előtt."

"Szeretném engedélyét kérni ahhoz, hogy a honlapján szereplő, csillaglegekkel foglalkozó írását felhasználhassam a fiataloknak szóló ismeretterjesztő magazinunkba!"

"Nagy érdeklődéssel olvasgatom az írásait,főként a csillagászatra vonatkozókat. Jómagam is szeretnék közelebbről is megismerkedni az égbolt éjszakai világával... Arra szeretném kérni,hogy segítsen nekünk a távcső választásban..."

"Nagyon klassz a lexikonod, profi munka."

"Gratulálok! Mai világunkban a pénz imádatakor jóleső látni egy olyan önzetlen és hasznos (valóban forrásként használható) weboldalt, mint az Öné!"

"Szia
A glukózt hogyan gyártják pontosan?
Erre a kérdésre keresném a választ tudnál segíteni egy linkel ahol ilyen gyártási technologiák levannak írva magyarul természetesen nem mérnöki szinten hanem csak úgymond hobbi érdeklődöknek?"

"Nagyon hasznosnak találom a "A világ működése" című oldalát. Sokat szoktam olvasgatni rajta és sokat tanultam már belőle. Örülök, hogy vannak még ilyen emberek akik időt és fáradságot áldoznak arra, hogy munkájukkal más emberek ismereteit gazdagítsák és mindezt teljesen ingyen."

"Az ügyben keresem önt, hogy megtudjam, miért jó az illit ezüst tisztításra."

"Engem az érdekelne, hogy egy vas lemezt hogyan lehet a leggyorsabban oxidálni, elrohasztani csúnyán mondva!"

"A google keresőben találtam rá az oldalra, az itt található tudományos információk egyszerűen és jól vannak elmagyarázva, így mindent megtudtam amit kerestem egy témával kapcsolatban. Nagyon jók a magyarázatok, ábrák, animációk, átlinkelések, így könnyebb megérteni a dolgokat. Ami itt található, abból szinte minden érdekel, ezután napi látogató leszek az oldalon."

"Egy kéréssel fordulok Önhöz. 10. osztályos gimnazista vagyok, áprilisban az iskolánk kiséretségijére készülök. Az úgy néz ki, hogy 4 fös csapatok választanak egyet a megadott témák közül, és a csapat tagjai felosztják maguk között tantárgyak szerint a témakört. Mi az űrkutatást választottuk, én azon belül a fizikát. Ezuton szeretnék engedélyt kérni hogy felhasználhassam az Ön oldalán található anyagot..."

"Maximális tiszteletet szeretnék kifejezni az ön honlapja elkészítéséért a kémia részlegen.
Nagyon nagy hasznát vettem és szeretném ezúton megköszönni bizonyára nem kevés utána járással sikerült ezeket az adatokat megszerezni."

"Nagyon hasznos a honlapod , sokat szoktam nézelődni rajta.
Ha esetleg nem titok, hogyan tudsz ekkora látogatottságot elérni?"

"Segítségét kérném, mivel a lexikonba fölhelyezett molekula megjelenítő segédprogramot nem bírom hibátlanul telepíteni a gépemre."

"Bocsásson meg de ismét tanácsára lenne szükségem! Ha altatógázt Dinitrogénoxidot töltenénk a vákumos teástermoszba ugyanaddig meleg maradna a tea mint a vákumos variációban?"

"Minimalista design, és mégis minden ott van fehéren feketén, ami kell.
Emlékeztet olvasás közben a IDŐGÉP c. filmből a néger hologram könyvtároshoz.
Gratulálok. És köszönöm, hogy megcsináltad."

"Köszönöm Neked, hogy úgy írsz, ahogyan. Olyan szükség van rá, mint egy falat kenyérre!
Mikor az írásaidhoz hasonlókra lelek csúf mohóság és viszkető lopási kényszer lesz rajtam úrrá, csak szaladnék vele el, mint kutya a csonttal...
Aki ilyen lelkesen magyaráz és átad, annak az alapfelszereltségéhez tartozik a bőkezűség, az a főúri grandezza amivel odabocsájtja "kincseit"."