vízlágyítás
(ioncserélt víz, Clark eljárás, klarkolás)
A víz keménységét csökkentő fizikai és kémiai folyamatok összessége.
A víz keménységét okozó kalcium- és magnéziumsók az ivóvízben nem károsak, viszont a vízmelegítőkben, kazánokban lerakódva komoly problémákat okoznak.
A "hagyományos" vízlágyítás során a víz keménységhez számított mennyiségű szódát (Na2CO3) és mésztejet [Ca(OH)2] adagolnak a vízhez. Az előbbi a kalcium-hidrogén-karbonátot, az utóbbi a magnézium-hidrogén-karbonátot (és ugyanezen kationok más sóit) csapja ki:
Mg(HCO3)2 + Ca(OH)2 = Mg(OH)2 + 2 CaCO3 + 2 H2O
Ca(HCO3)2 + NaCO3 = CaCO3 + 2 NaHCO3
Ez a Clark eljárás (vagy ’klarkolás’) neveznek, az állandó keménységet nem szünteti meg.
(Használnak nátrium-szeszkvikarbonátot is.) Ezzel a módszerrel kb. 1 német keménységi fokig lehet csökkenteni a víz keménységét. Ezért, ha további lágyítás szükséges, trisó (Na3PO4) hozzáadásával 0,1 német keménységi fokig csökkenthető.
A vízlágyítás
nemcsak a fenti kémiai
módszerekkel (a víz keménységét adó
sók csapadékként
való leválasztásával) lehetséges.
Számos esetben használnak úgynevezett ioncserélőket. A vizet ezeken átvezetve
a benne levő kalcium- és magnézium-ionok
nátrium-ionokra cserélődnek.
Az ioncserélő gyanták
(a képen) mesterségesen, műgyanta
alapú szerves polimerekből
előállított anyagok. A szintézis során ioncserére
képes, aktív csoportokat (anionokat,
vagy kationokat) tartalmazó,
térhálós vázú terméket alakítanak ki.
Az ioncserélő gyanták nátrium-klorid
oldattal regenerálhatók.
Az így előállított vizet ioncserélt víznek nevezik és számos esetben
a desztillált víz helyett használják.
Az újabban terjedő mágneses eszközökkel legfeljebb helyi hatás érhető el, azok
nem pótolják a vízlágyítást.